scroll

Zsóry a kezdetektől napjainkig

Olaj után kutatva találták a meleg vizet 1939-ben Zsóry Lajos országgyűlési képviselő földjén, 875 méter mélyen. Mindenki meglepődött, amikor meglátták 23-30 méter magasan feltört vízoszlopot. 

 

A vizet a kútfejtől először a leválasztóba, majd onnan a fürdő medencéibe vezették. A kút percenként 3000 liter 62 Celsius fokos vizet adott, teljesítménye és hőmérséklete is napról napra emelkedett. 

 

1940-ben átadták az első fürdőmedencét, előtte Zsóry Lajos palackozott formában hozta forgalomba a termálvizet. A víz gyógyító hatása miatt hamar közkedvelt lett a környék lakosai körében. 

 

1950-ben megtörtént a víz kémiai és fizikai vizsgálata, mely során megállapították, hogy értékes termálvíz, amely klaciumot, magnéziumot, hidrokarbonátot, kloridot és ként tartalmaz. A '60-as években megépült az ikermedence és 10 éven belül a fürdőcsarnok, fedett folyosó kert, park és térvilágítás valósult meg. 1968-ban hivatalosan gyógyvízzé minősítették a Zsóry vizét. Végül pedig megépült a főbejárat épülete és a szolgáltató pavilonok is.

 

A '70-es évek közepén országosan elismert, színvonalas fürdővé fejlődött. A '80-as évek újabb fejlesztéseket hozott, hiszen a gyógyászati részleg is komoly fejlődésnek indult. 1980-'81-ben felépült a gyógyászati épület. Fontos évszám a fürdő életében 1983, ugyanis ekkor nyilvánította az Egészségügyi Minisztérium gyógyfürdővé.

 

A '80-'90-es évek fordulóján vízi csúszdát építettek, majd átadták a fedett uszodát, ezzel egy újabb korosztály, a fiatalabb korosztály felé nyitva.

 

A 2000–es évek elején újabb nagy beruházások kezdődtek, ezáltal modernebb fürdőkomplexum várta már a fürdeni és gyógyulni vágyókat egyaránt.

 

2011-ben megújult az ikermedence és környéke, két gyógyvizes és családi csúszdás élménymedence épült, valamint a kisebb gyermekek számára sekélymedence és állatfigurás pancsoló. 2013-ban hivatalosan gyógyhellyé nyilvánították.

 

Az évek során tovább fejlődött a fürdő, 2017-ben új élményfürdő, felújított fedett uszoda, játszótér és sportpályák épültek meg.

 

2019-ben újabb fejlesztés történt a fürdő területén, hiszen megnyílt az 5 -féle csúszdából álló szabadtéri csúszdapark.

 

Napjainkban a térség egyik legkedveltebb fürdője a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, ahol egész évben várják a vendégeket nem csak medencékkel és gyógyászattal, hanem külön wellness részleggel is, mint pl. finn szauna, sókabin, szauna ceremóniák és különböző masszázsok is.